Állati énünkkel kapcsolódni annyi mint visszatérni a saját kezdeteinkhez. Bárhol is járunk most, akár eltévedtünk, akár számot akarunk vetni, hogy honnan hova jutottunk, néha nem árt “hazatérni”.

A körülményeknek kiszolgáltatott ember nagyon gyenge lábakon áll, hiszen csak a szerencséjén múlik, hogy jól érzi-e magát. Aki időről időre képes visszatérni a saját gyökereihez, az megtalálhatja a belső erőforrásait a kiegyensúlyozott, boldogabb élethez, amelyben maga is támasza tud lenne szeretteinek. Belső ösztöneink utat nyitnak az intuíciónak, segítenek, hogy a túlgondolás helyett, vagy bizonytalan helyzetekben is képesek legyünk felelős döntést hozni, ahelyett, hogy sodródnánk az árral. Ráadásul ezek a döntések megmutatják valódi belső erőnket, amivel csodás dolgokat vagyunk képesek véghezvinni, és megerősítenek minket abban, hogy nem kell minden apró részlet megismerésére várva elodázni döntéseinket.

 

Aki nem dönt az is dönt,

csak passzív módon, esélyt sem adva, hogy pozitívan befolyásolja a történéseket, s a saját életét. Természetesen a belsőnkkel való kapcsolódás komoly önismereti eredményeket is magával hoz, de ez nem újkeletű téma, már a római kori mondás is azt tanította:

Nosce te ipsum! – vagyis “Ismerd meg önmagad!”

Ahhoz, hogy a fejükben élők végre megélhessék az életüket, és ne csak elszenvedjék, vagy a kontrollt tartva boldogan, a kontrollt elveszítve viszont félelmek közt éljenek, sokat segít a testen keresztüli jelenre fókuszálás. Erre eszköz lehet a meditáció, vagy bármely olyan intenzív ösztönös testi átélést segítő módszerek, mint a nevetőjóga, vagy az Érintés fesztivál programjai közt is megtalálható “Állati természetünk” csoportos foglalkozás. A jelen mindig valódi és átélhető, a jövőn merengés vagy aggódás pedig elveszi a helyet a jelen helyzet megéléstől, és elveszi a lehetőséget, hogy a jelen helyzetből a legjobbat kihozva olyan jövőt alapozzunk meg, amelyben szívesen élünk, vagyis hogy igazi hatásunk legyen arra, mit fogunk tenni, és mit váltunk ki másokból. Ahogy ezt a Gyémánt út világi buddhista közösség tanítja,

 

“most ültetjük el a jövőnk magjait és az életünk korlátlan lehetőségekkel teljes”.

A korlátlant nyilván nem úgy kell érteni, hogy mostantól megszűnik a gravitáció, hanem a gondolat teremtő erejére vonatkozik. Kicsit egyszerűbben fogalmazva ez olyan, mint amikor a viccben rászólnak a kígyóra: “Kígyó, te nem is tudsz biciklizni! – Mi?- és zsupsz leesik a kígyó a földre.” Hasonló gondolattal teremtést idéz elő ha egy kisgyerekre hirtelen rákiáltunk, hogy vigyázz, mert leesel a fáról. Képes és leesik, csak mert a felnőttek azt mondták neki, pedig vígan szaladna fel mint egy kismajom.

Szóval ha azt gondoljuk, nem vagyunk képesek valamire, vagy nem tudjuk megélni a jelent, akkor mi magunk is hozzájárul ennek beteljesüléséhez, és ahelyett, hogy átélnénk és tudatosítanánk az életünket különféle segítő módszerekkel, csak nézzük a történéseket, mint egy filmet. És noha érzelmileg nagyon erős hatással van ránk, nem vagyunk valódi részesei. Nem vesszük észre, hogy a másik emberhez való viszonyuláson mindig van lehetőségünk változtatni. Nem vesszük észre, hogy a saját türelmünk, megértésünk mekkora hatással van a másikra, és a saját magunkon dolgozás, önfejlesztés gyökeres változásokat képes beindítani. A változás kapcsán mondta Gandhi, hogy

 

“Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban”

Sokrétű bölcsesség ez: egyrészről leginkább magunkra van valódi ráhatásunk, a magunk tetteire, példamutatásra, és ezzel arra van lehetőségünk, hogy elsőként csináljunk valamit másképp, mint ahogy eddig szokás volt. Másrészt a belső változás tartós alapot ad a külső cselekvéshez.

Nem 2 hetes fogyókúrát csinálunk, hanem szépen beépítjük az elménkbe és a szokásainkba, hogy tudatosan figyeljünk a testünk egészségére és jelzéseire.

Ez megint csak olyan testtudatosság kialakítását igényli, ami időt igényel, másrészt rengeteg gyakorlást. A testtudatosság sokrétű, és sok előnye van, és különösen fontos az elméleti világmegváltóknak, hiszen alapokat ad, stabilitást, “leföldeli” a fejben élő szellemi típust. Szellemi típus lehet egyébként racionálisan “fejnehéz” vagy filozofáló is, abból a szempontból mindegy, hogy nehéz belehelyezkednie a jelen helyzetbe és gyakorlati módon tekinteni az élet dolgaira. Bizony a világunk gyakran nem felmérhető tisztán racionálisan. Elég ha csak az emberi kapcsolatokra gondolunk, melyeket inkább lehetséges megélni, átélni, átérezni, mint mondjuk pontosan leírni és kiszámítani.

Lehetnek mintázatok, de aki csak azokat figyelgeti, nem látja a fától az erdőt, és lemarad a lényegről. Ugyanakkor mégis lehetséges szert tenni nagy emberismeretre, de ahhoz be kell tudni fogadni másokat, és empátiával tekinteni rájuk, összeszedni a bátorságot és közeledni hozzájuk, megérinteni másokat. Érdekes az is, hogy

 

az állatoknál mennyire alapvető társas funkció az érintés, az embereknél pedig annyi kulturális szokás nehezedett rá,

hogy ma már ösztönösen megérinteni egy másik embert, különösen ha nem is közeli rokon vagy családtag, szinte teljes mértékben lehetetlen. Vagyis hogy lehetséges, csak picit le kell hozzá fejteni a társadalmi regulákat, elvárásokat, ezzel foglalkozik behatóbban az Érintés Fesztivál szervezője, Horváth Milán és felesége, Ekaterina Podoprigora.

Kapcsolódó programok:

http://erintesfesztival.hu/program/allati-termeszetunk-animal-nature-csoportos-foglalkozas/
http://erintesfesztival.hu/program/erints-kacagva-csoportos-foglalkozas/